Most őszintén: mindenki járt már életében legalább egyszer bolhapiacon, bazárban? Nyitott kapukat döngetek, amikor azt mondom: menjetek, nézzetek körül, jó lesz, ugye? Én legalábbis még nem találkoztam még senkivel, aki ne szeretne bolhapiacon nézelődni – és teljesen mindegy, hogy ezt kincskeresésnek, ártatlan szórakozásnak, esetleg egy véresen komolyan vett hobbihoz szükséges vadászatnak tekinti. A bolhapiac jó. Q.E.D.

Érdekes módon ilyen-olyan bolhapiacot bárhol találni – nagyobb, állandó piactereket a Budapesthez hasonlóan gazdag történelmű európai fővárosokban, ad hoc vásárocskákat a kisebb településeken, de példálózhatunk az amerikai kertvárosok garage sale-hagyományaival vagy a Közel-Kelet bazárjaival, amelyek már akkor a helyükön álltak, amikor Trajanus császár elmélázott egy városias vásárcsarnok gondolatán. A „bazár” mellesleg közép-perzsa eredetű szó, ami mára ugyanúgy megtalálta helyét az amerikai angol nyelvben, mint többek közt a szerbben és magyarban; nem kevéssé köszönhetően a ténynek, hogy a mai ember nem csak felemelkedett (Homo Sapiens) vagy játékos (Homo Ludens), de kalmárkodó is (Homo Tabernari – örömmel veszem, ha valaki kijavítja a konyhalatinomat:) egyszerűen imád vásárolni és eladni. Ráadásul az élményen jókorát dob, ha a megvenni kívánt áru tökéletesen szükségtelen.

A bolhapiacnak – és itt a saját tapasztalataimat hívom segítségül – hangulata és bája van.

Legyen az a londoni Camden Town Market vagy az Ecseri piac, valódi kincsekre fogsz bukkanni; még akkor is ha csak egy keménykalapot akarsz venni valami homályos vágyódás miatt vagy biedermeier portrékat gyűjtesz. Ha mást nem, azt a bizonyos kártyanaptárat biztosan megtalálod, amit két matchboxért szereztél a homokozóban, a költözéskor tűnt el, és még mindig eszedbe jut néhanapján. És ha már kint vagy a PeCsa bolhapiacán, miért ne vennél ausztriai -90% akciókból származó őrölt kávét és cédéket. Aztán egy-két havonta kimész körülnézni, mert nem csak jobban jössz ki pár száz forinttal, de mindig találsz valami érdekes apróságot.

Hoppá, el ne felejtsük: ha nosztalgiázni szeretnél, az újragyártott régi gyermekjátékokat (például a Lemezárugyár termékeit) a retróhullámnak köszönhetően manapság dizájner-boltokban, specializált játékboltokban is megtalálhatod.

Aztán néha elmész a Verseny utcai – és Józsefvárosi piacokra harisnyát venni (például), mert azt is unod, hogy a plázák unatkozóra tetovált szemöldökű eladói semmibe vesznek; a kiskereskedők viszont a szemedbe nézve közlik, hogy persze, alkudhatsz, ha legalább hármat veszel. Nekik is többe van (Mind egy-egy C.M.O.T. Dibbler, csak hogy a Pratchett-rajongóknak kedvezzek). Némelyik ismerősöm nem szereti igazán az utóbbi két helyet, de szerintem teljesen megalapozatlan az ellenérzésük – ha figyelsz a pénztárcádra és a vesédre, jó eséllyel mindkettőt magadnál tudhatod, amikor távozol. Bár a pénztárcád könnyebb lesz. És azon kell gondolkoznod hazafelé, hogy hová teszed az új zsolnay-eozin mázas Lenin-mellszobrot.

Tags: bolhapiac, Jack, kártyanaptár, Lemezárugyár, PeCsa, Pratchett, retro, vásárlás

This entry was posted on Tuesday, August 18th, 2009 at 11:00 am and is filed under Jack, ajánló, kirakatnéző, pasi, vásárlós. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.