Loading ...ó, ció, akció
Régi elméletem az, hogy férfi és nő az első- és másodlagos nemi jellegekben biztosan különbözik, míg bizonyos személyiségjegyek nemtől és nemi identitástól függetlenül biztosan megtalálhatóak mindannyiunkban. Az akciókra való reakciók is ilyenek.
Először tegyük félre a mindkét nembéli fogyatékosokat, akik zoknit vesznek szandálhoz (férfiak, jellemzően az IT-szektor napszámosai) vagy a hetvenes évekből itt ragadt frizurákat hordanak (a közmondásos bölcsész-népművelő-könyvtáros-szociológus szakok leányai). Velük itt nem foglalkozunk.
Nem ők a célközönség. A célközönség a tükröt naponta többször használó, saját külsejét és bensőjét egyaránt kultiváló fiatal középosztály, akik szeretnek jól öltözni, jól enni és jó dolgokkal körbevenni magukat, figyelnek közvetlen és tágabb környezetükre és meg is engedhetik maguknak, hogy ezt tegyék. Némi korlátozással. Elvégre ez itt nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Nincs kolbászból a kerítés.
Nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbi időben árérzékenyebbé vált, és nem vesz meg azonnal egy egyébként baromi jól kinéző dzsekit, hanem átgondolja, hogy… végülis a tavaly vett még jó… esetleg várjuk meg, hogy leárazzák az évszakvégi kiárusításon… majd bejön egy hónap múlva, és némi szerencsével sikerrel jár. Viszont a most olcsóbb, vegyünk kettőt-érzés is erős bennem – főleg mióta hiába kerestem azt a baromi kényelmes Merrellt, amit évekig nyúztam. Tényleg nagyon kényelmes volt. És csak egy párat vettem (akciósan), amikor vehettem volna még. Akciósan, ez a kulcsszó: valójában láttam egy-két helyen, de nem vagyok hajlandó a már egyszer kifizetett összeg kétésfélszeresét rákölteni ugyanarra.
A következő pár félcipőből aztán kettőt vettem, egy barnát és egy feketét. Nem is bántam meg. Nem egy pszichológiai tanulmány foglalkozik a fogyasztói pszichével; meg sem próbálom az akár online fellelhető írásokat idézni (példa), főleg mivel az akciós vásárlások tényleg jót tesznek az önbecsülésnek. Legalábbis tapasztalataim ezt mutatják: a baráti körömben lévő nők és a csizmák kapcsolata már-már éteri, az egyszerű férfiagy számára érthetetlen (aki még nem látta, most pótolhatja a Jóbarátok megfelelő részét – 8×10: Monica csizmája: 1.rész, 2.rész).
Nem mintha a férfiak megmenekülnének a kísértéstől. Mindegy, hogy mennyire macsó az egyszeri ember. Hogy a kedvenc sörünkből veszünk pár dobozzal többet, a tescós, Kínából származó olcsó flexet nem hagyjuk ott (gyenge, tudjuk, de ennyiért miért ne, legalább lesz otthon) vagy benézünk a Marlboro Classics-ba, mert 50%-os leértékelést írtak ki a kirakatba… mindegy. Nem csak a bolhapiacon szeretünk jól járni, hanem mindig, mindenhol. Ezért sem értettem azt a kecskeméti barátomat, aki egy sörözéskor a Nike-cipője árával dicsekedett. Nem volt olcsó – az ő önbecsülésének az kellett, hogy mindenki tudja, megengedheti ezt magának. Az én önbecsülésemnek viszont az kell, hogy mindenki tudja, nyitott szemmel járok a bevásárlóközpontok üzletei között, és elég szerencsés és ravasz vagyok ahhoz, hogy ne verjenek át. Én jó dolgokkal veszem körbe magam. Olcsón.
