Válságkezelés másként
Válság van.
Ez folyik a csapból is mostanában. Nadrágszíj meghúzás, költésekre odafigyelés.
Én viszont a múlt héten rájöttem, hogy a válság ellen létezik egy hatásos orvosság. Ha vásárlunk!
Első hallásra kicsit talán ellentmondásosnak hangzik, de közgazdaságilag teljesen alátámasztható a kijelentés, hiszen ha megvesszük mondjuk azt a csudaszép virágos táskát, amivel már három hete szemezünk, akkor azonnal támogattuk vásárlásunkkal a táskabolt eladóját, aki ez által nem veszti el a munkáját. Támogattuk az üzlet tulajdonosát, aki részben a mi táskánk árából veheti meg a szép új mercédeszét, mi több így közvetve támogattuk a mercédesz eladók nagy családját is. Aztán áttétesen támogattuk a céget, amitől bérbeveszi az üzlet tulajdonos az üzlethelységet és leges legfőképp támogattuk a táska készítőjét, aki reméljük hasonló csodaszép darabokat tud így készíteni. Türkíz színben eseleg, hozzáillő cipővel?
Tehát abszolúte és teljes mértékben indokolható cselekedet volt közgazdaságilag a táskánk megvétele,. És ezt így ebben a formában nyugodtan el is magyarázhatjuk az édesanyánknak, férjünknek, feleségünknek vagy akár a fönőkünknek annak indoklásaként, hogy miért is kérünk előleget a következő havi fizunkból.
De a lényeg nem ez. Az igazán fontos dolog az, hogy azzal hogy megvettük ezt a virágos táskát

- és most őszintén: van olyan aki egy ilyen csudagyönyörű táskának ellent tudna mondani? ugye hogy ugye!!
Tehát azzal, hogy ő a miénk lett máris sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Mert hiába olyan divatos cikizni mostanában a fogyasztói társadalmat itt az ideje, hogy elfogadjuk az egész emberiség a kereskedelem, a tárgyak birtoklása által jutott el arra a szintre ahol jelenleg is áll.
Nem hiába ajándékoztak az indiánoknak üveggyöngyöket anno a felfedezők. Egyszerűen a vérünkben van, hogy szeretjük a csecsebecséket, szeretünk tárgyakat birtokolni és mérhetetlen örömérzettel tud eltölteni ha egy újabb vásárlást eszközölhetünk.
Válság van? Lehet.
Úgy is kell éreznünk magunkat? Dehogy.
Nyilván jobban megnézzük, hogy mire költünk és hol vesszük meg a kinézett darabokat, de soha ne tagadjuk meg magunktől azt a boldogságot, hogy egy (vagy több) hatalmas és új cuccokkal teli bevásárlószatyorral sétáljunk ki egy boltból.
August 17th, 2009 at 5:22 am
elozo verzioban is kerdeztem, h hol vetted a kepen levo taskat, de nem kaptam valaszt, pedig de jo is lenne
August 19th, 2009 at 2:09 pm
szia r-,
bocsánat.
szóval erről a táskáról egyenlőre én is csak álmodozom, egy angol oldalon láttam, egyedi design táska. az oldal linkjét keresem, mert az az azóta meghalt gépemen volt elmentve, nyilván.
R.