A következő  kérdés az volt, hogy milyen pipát kapjon. Tucatnyi különféle típusú pipája van, a születésnap, mint mondtam, kerek számú. Valami egyedi kell.

Gyorstalpaló  a pipatóriumok világában: pipa készülhet szinte bármiből. Tamás bátya pipája kukoricacsutka volt, a legelterjedtebb a rózsafa-gyökér, de lehet más fából, cserépből, tajtékkőből… Nem keltem a feszültséget tovább. Tajtékpipát kap. Valami egyedit. Az ötlet kiemelkedően jónak ítéltetett a családi megbeszélésen.

Az első  lépés a pipa.lap.hu volt, ahol a magyarországi pipakereskedések honlapjait lapoztam végig és eljutottam a Gallwitz Pipabolt oldalára, ahol igazán szép antik és új tajtékpipákat hirdettek. Az antik csoport viszonylag hamar kiesett – valahogy nem tudtam elképzelni Apámat egy filigrán díszítésekkel terhes, hosszúszárú csibukot rágcsálva (a megnevezése egészen pontosan „Antik tajtékpipa faragott családi címerrel, ezüst kupakkal. Eredeti, ezüst intarziás szárral”). Az újabbak pedig túl jellegtelenek voltak (emlékszel, jeles eseményről beszélünk). Az ír Peterson gyártotta tajtékpipa („A Sherlock Holmes kollekció egy darabja, ezüst gyűrűvel, 9mm-es filterrel”) egyszerűen nem volt elég kiemelkedő. Hm. Mi lenne, ha gravíroztatnánk? Egy telefon eldöntötte, hogy maximum az ezüst gyűrűt lehet gravírozni, persze csak piciben… Nos, a helyzet nem állt jól.

Visszamentem a kezdőoldalra és unalmamban végiglapoztam a linkeket, amik közül végül a White Pipe-nál akadtam meg: ígéretes kínálattal rendelkeztek. Plusz egy használhatónak tűnő email-címmel. Az események itt elképesztő sebességre gyorsultak. Érdeklődő levelemre Ahmet reagált előzékenyen: minden kérdésemre precízen válaszolt, és küldött néhány képet az általa javasolt pipafej-típusokról, melyekbe a kívánt szöveget könnyedén bele lehet faragni. Sejtettem, hogy a feladat nem lesz különösebb kihívás a pipafaragó számára és pontosan úgy végzi el, ahogy kérem – három évtized pipafüstben pácolódás és egy mérnöki diploma után viszonylag szabatosan meg tudtam fogalmazni a technikai jellemzőkre vonatkozó elvárásaimat. Ahmet nyolc-kilenc napot kért, illetve egy – személyes véleményem szerint igen szerény – összeg átutalását PayPalon keresztül, melyet még aznap meg is oldottam.

Szeptember 24-én, néhány nappal a határidő után történt érdeklődésemre még aznap válaszolt: a pipák készen vannak, aznap reggel postázta őket.

A történet megírásának pillanatában két jóképű tajtékpipa üldögél az asztalomon, méretre készített, egyedi tokokban. Én pedig előre fürdöm abban a pozitív energiahullámban, amit nemsokára egy nagyobb családi ebéd előtt leszek kénytelen elszenvedni, amikor Apám kibontja az ajándékot, és az összes rokon felkiáltójeles mondatokban kezd beszélni.

Az óra kiválasztásának szempontjai megint csak végtelenül szubjektívek. Ha órasznobok vagyunk (én az vagyok), akkor heteken keresztül válogathatunk márkák, típusok, kaliberek (kalibernek hívják az óraszerkezetet) közül, mire döntésközelbe jutunk. Az órasznobéria messzire kerülve vezet el a divatos és ismert óramárkák mellett: legyen bármilyen kiemelkedő is a Seiko valamelyik luxusterméke, nem fogja megvenni. Seikója mindenkinek lehet, aki bemegy bármelyik plázabeli óraboltba venni „valamit”. Az órasznob előbb rágná le a csuklóját, minthogy Police vagy Armani órát vegyen, hiszen tudja, hogy mindben ugyanaz a filléres kínai kvarcszerkezet mozgatja a mutatókat. Nem, az órasznob, akinek reggel első dolga az Óramutató hírlevelét elolvasni, minimum ötven (de inkább száz) éves óramárkák külföldi honlapjait böngészi, és apró fémalkatrészek útvesztőiről álmodozik.

És hogy hogyan válasszunk órát? Nem árt eldönteni, mire van szükségünk; milyen stílusú életet élünk; mennyire fontos nekünk ez a bizonyos használati tárgy. Egy barátom tizenöt éve ugyanazt az olcsó Casiót hordja, és tökéletesen elégedett vele. Neki ez nem fontos. Én egy-két évente veszek egy újat, és a korábbiakat eredeti dobozukban archiválom el későbbi felhasználásra. Meg sem próbálok óramárkákat ajánlani: az ismertebb, nagy cégeket felesleges bemutatni -  a divatmárkák óráit, vagy az ismeretlen, kis gyártók márkáit pedig kár. Válassz egy vagy több márkát, nézd végig a kínálatot, és ha valamelyiken megakad a szemed, hajrá. Vegyél órát.

Hol vegyünk órát? Óraboltban, ha hajlandóak vagyunk a szükségesnél több pénzt elszórni rá. Sajnos a magyar órakereskedők gyakran jóval drágábbra árazzák termékeiket, mint a külföldiek – és ez nem csak az órákra igaz. Mindenesetre némi internetes utánajárással százszámra találunk olyan online shopot vagy külföldi órakereskedőt, aki azt a bizonyos típust akár húsz-harminc százalékkal olcsóbban kínálja – kiszállítást pedig az óra árához képest jelképes költséggel kínál futárcégeken keresztül. Nem bízom a Magyar Postában – egy alkalommal például inkább vállaltam a vám kifizetését az óra után, mint hogy elhallgassam a valódi értékét és ezzel kockára tegyem a szállításbiztosítás nyújtotta biztonságot.

De ha valaki mindenképp magyar forintban akar fizetni, készpénzben, azonnal kézbe kapva óráját… a Vatera kifejezetten jó helyszín lehet. Nem kevés honfitársunk egészíti ki bevételeit órák és más tárgyak külföldi beszerzésével – a róla alkotott vélemények pedig viszonylag használható garanciát nyújtanak, főleg ha nagy forgalmú kereskedőről beszélünk. Természetesen itt a garancia lehet kérdés. A külföldön, más által beszerzett órára vonatkozó külföldön érvényes garancia nem feltétlenül érvényes Magyarországon, legalábbis nem minden pontja – célszerű előre tájékozódni a márka saját szervizeinél a nemzetközi garanciákról.

Hasonlítsuk talán össze a lehetőségeket. Akkor és most.

Húsz évvel ezelőttig kizárólag a magyar könyvkiadók (és persze a politikai álláspont, de ez mellékszál) által fordításra érdemes írók jelenhettek meg Magyarországon és gyakorlatilag nem volt említésre méltó használtkönyv-kereskedelem. A könyvkritikák kizárólag újságok és magazinok egyoldalas rovataiban jelentek meg, illetve szájhagyomány útján terjedtek.  Viszont pozitívum, hogy a könyvek árát mesterségesen lenyomva tartották és a könyvtárak működését prioritásnak tekintették.

A könyvvásárlás menete és filozófiája mára felismerhetetlenné változott. A könyvismertetők és recenziók megszámlálhatatlan helyen érhetőek el: a kiadók és írók saját honlapjaitól kezdve a könyvekre szakosodott oldalakon,, közösségi site-okon és fórumokon  át egészen a különféle blogokig zavarbaejtően sok információ érhető el, sőt; adott esetben maguk a könyvek is olvashatóak vagy letölthetőek (legálisan vagy illegálisan). Vegyük például Neil Gaimant. Van saját blogja, ahol olvasói email-ekre is válaszol; az amazon külön aloldalt szentelt neki; a magyar kiadásokról a kiadó honlapján találunk teljes információt, sőt rendelhetünk is; a bookline.hu-n a keresés kiadja az elérhető új és használt köteteit. Ha pedig eredetiben akarjuk olvasni, kereshetjük és online megrendelhetjük a számos budapesti angol nyelvű antikvárium egyikében, például Treehugger Dan-nél vagy az idegennyelvű könyvesboltokban, például a Bookstation-ben – átvétel személyesen vagy postai úton. A könyvek ismertetőinek természetesen se szeri, se száma – a google milliónyi, az endless.hu-hoz hasonló találatot fog kiadni. A Magyar Elektronikus Könyvtárban nem lesz szerencsénk; ott akkor megyünk többre, ha például azt a bizonyos Rejtő-idézetet vagy Révai Nagylexikon-szócikket keressük, esetleg a modern magyar költők írásaira vetnénk egy pillantást.

A fent említett „sok” információ persze néha lehet túl sok is; ha óvatlanul választunk ismertetőt, esetleg lelőhetik a poént (mert nem feltétlenül a komornyik a gyilkos). De ezt a kockázatot megéri vállalni a hasznok mellett, mert végül aztán kézbe kapjuk az áhított könyvet, és innentől pontosan az történik, ami az utóbbi hatszáz évben mindig ugyanúgy történt: elolvassuk, aztán feltesszük a könyvespolcunkra, hogy ott várakozzon türelmesen.

Először tegyük félre a mindkét nembéli fogyatékosokat, akik zoknit vesznek szandálhoz (férfiak, jellemzően az IT-szektor napszámosai) vagy a hetvenes évekből itt ragadt frizurákat hordanak (a közmondásos bölcsész-népművelő-könyvtáros-szociológus szakok leányai). Velük itt nem foglalkozunk.

Nem ők a célközönség. A célközönség a tükröt naponta többször használó, saját külsejét és bensőjét egyaránt kultiváló fiatal középosztály, akik szeretnek jól öltözni, jól enni és jó dolgokkal körbevenni magukat, figyelnek közvetlen és tágabb környezetükre és meg is engedhetik maguknak, hogy ezt tegyék. Némi korlátozással. Elvégre ez itt nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Nincs kolbászból a kerítés.

Nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbi időben árérzékenyebbé vált, és nem vesz meg azonnal egy egyébként baromi jól kinéző dzsekit, hanem átgondolja, hogy… végülis a tavaly vett még jó… esetleg várjuk meg, hogy leárazzák az évszakvégi kiárusításon… majd bejön egy hónap múlva, és némi szerencsével sikerrel jár. Viszont a most olcsóbb, vegyünk kettőt-érzés is erős bennem – főleg mióta hiába kerestem azt a baromi kényelmes Merrellt, amit évekig nyúztam. Tényleg nagyon kényelmes volt. És csak egy párat vettem (akciósan), amikor vehettem volna még. Akciósan, ez a kulcsszó: valójában láttam egy-két helyen, de nem vagyok hajlandó a már egyszer kifizetett összeg kétésfélszeresét rákölteni ugyanarra.

A következő pár félcipőből aztán kettőt vettem, egy barnát és egy feketét. Nem is bántam meg. Nem egy pszichológiai tanulmány foglalkozik a fogyasztói pszichével; meg sem próbálom az akár online fellelhető írásokat idézni (példa), főleg mivel az akciós vásárlások tényleg jót tesznek az önbecsülésnek. Legalábbis tapasztalataim ezt mutatják: a baráti körömben lévő nők és a csizmák kapcsolata már-már éteri, az egyszerű férfiagy számára érthetetlen (aki még nem látta, most pótolhatja a Jóbarátok megfelelő részét – 8×10: Monica csizmája: 1.rész, 2.rész).

Nem mintha a férfiak megmenekülnének a kísértéstől. Mindegy, hogy mennyire macsó az egyszeri ember. Hogy a kedvenc sörünkből veszünk pár dobozzal többet, a tescós, Kínából származó olcsó flexet nem hagyjuk ott (gyenge, tudjuk, de ennyiért miért ne, legalább lesz otthon) vagy benézünk a Marlboro Classics-ba, mert 50%-os leértékelést írtak ki a kirakatba… mindegy. Nem csak a bolhapiacon szeretünk jól járni, hanem mindig, mindenhol. Ezért sem értettem azt a kecskeméti barátomat, aki egy sörözéskor a Nike-cipője árával dicsekedett. Nem volt olcsó – az ő önbecsülésének az kellett, hogy mindenki tudja, megengedheti ezt magának. Az én önbecsülésemnek viszont az kell, hogy mindenki tudja, nyitott szemmel járok a bevásárlóközpontok üzletei között, és elég szerencsés és ravasz vagyok ahhoz, hogy ne verjenek át. Én jó dolgokkal veszem körbe magam. Olcsón.

Érdekes módon ilyen-olyan bolhapiacot bárhol találni – nagyobb, állandó piactereket a Budapesthez hasonlóan gazdag történelmű európai fővárosokban, ad hoc vásárocskákat a kisebb településeken, de példálózhatunk az amerikai kertvárosok garage sale-hagyományaival vagy a Közel-Kelet bazárjaival, amelyek már akkor a helyükön álltak, amikor Trajanus császár elmélázott egy városias vásárcsarnok gondolatán. A „bazár” mellesleg közép-perzsa eredetű szó, ami mára ugyanúgy megtalálta helyét az amerikai angol nyelvben, mint többek közt a szerbben és magyarban; nem kevéssé köszönhetően a ténynek, hogy a mai ember nem csak felemelkedett (Homo Sapiens) vagy játékos (Homo Ludens), de kalmárkodó is (Homo Tabernari – örömmel veszem, ha valaki kijavítja a konyhalatinomat:) egyszerűen imád vásárolni és eladni. Ráadásul az élményen jókorát dob, ha a megvenni kívánt áru tökéletesen szükségtelen.

A bolhapiacnak – és itt a saját tapasztalataimat hívom segítségül – hangulata és bája van.

Legyen az a londoni Camden Town Market vagy az Ecseri piac, valódi kincsekre fogsz bukkanni; még akkor is ha csak egy keménykalapot akarsz venni valami homályos vágyódás miatt vagy biedermeier portrékat gyűjtesz. Ha mást nem, azt a bizonyos kártyanaptárat biztosan megtalálod, amit két matchboxért szereztél a homokozóban, a költözéskor tűnt el, és még mindig eszedbe jut néhanapján. És ha már kint vagy a PeCsa bolhapiacán, miért ne vennél ausztriai -90% akciókból származó őrölt kávét és cédéket. Aztán egy-két havonta kimész körülnézni, mert nem csak jobban jössz ki pár száz forinttal, de mindig találsz valami érdekes apróságot.

Hoppá, el ne felejtsük: ha nosztalgiázni szeretnél, az újragyártott régi gyermekjátékokat (például a Lemezárugyár termékeit) a retróhullámnak köszönhetően manapság dizájner-boltokban, specializált játékboltokban is megtalálhatod.

Aztán néha elmész a Verseny utcai – és Józsefvárosi piacokra harisnyát venni (például), mert azt is unod, hogy a plázák unatkozóra tetovált szemöldökű eladói semmibe vesznek; a kiskereskedők viszont a szemedbe nézve közlik, hogy persze, alkudhatsz, ha legalább hármat veszel. Nekik is többe van (Mind egy-egy C.M.O.T. Dibbler, csak hogy a Pratchett-rajongóknak kedvezzek). Némelyik ismerősöm nem szereti igazán az utóbbi két helyet, de szerintem teljesen megalapozatlan az ellenérzésük – ha figyelsz a pénztárcádra és a vesédre, jó eséllyel mindkettőt magadnál tudhatod, amikor távozol. Bár a pénztárcád könnyebb lesz. És azon kell gondolkoznod hazafelé, hogy hová teszed az új zsolnay-eozin mázas Lenin-mellszobrot.

Bárki elismeri, hogy alkalomadtán – például vasárnap reggel, egyedül – inkább reggelizik, bámészkodik, tévét néz,olvas, főz; akármit csinál,  és a reggeli tisztálkodás végül napközbenre csúszik. Végül is csak ő szagolja saját magát. Ugyanígy mindenkivel megtörtént már, hogy egy magazinban vagy máshol talált illatminta befészkelte magát az orrába, és nem hagyta nyugodni egészen addig, amíg le nem emelte a drogéria polcáról 100 ml-es kiszerelésben. Az illatok öltöztetnek: nem csak a ruha teszi az embert (férfit).

Miért válasszunk „elit” illatokat? Pontosan azért, amiért jól öltözünk: olyan ruhákat veszünk fel, amikben jól érezzük magunkat, és amikkel hatunk a másik nem érzékeire. Természetesen a párhuzam életben marad, ha az agyonmosott, öt éve hordott pólókra alkalmazzuk. Vannak olyan illatszerek, amik egyszer jónak bizonyultak, és onnantól megszokásból használjuk őket, akár csak a hétköznapokra is. Mellettük külön dezodor-arcszesz szettet tartunk különlegesebb helyzetekre, például az első randira. Kommunikáció, marketing: a szaglás pont olyan fontos érzék, mint a látás, lásd a Sötét Randit. Ráadásul a szaglószervek aktív zónája jóval szűkebb: te nem akarsz hibázni, ha a másik már ilyen közel van hozzád. Ez a csábítási trükk egyszerre kifinomult és egyszerű. A BMW-kulcs pörgetésénél mindenesetre jóval elegánsabb (és olcsóbb).

A hétköznapi- és a nemhétköznapi illat kiválasztása egyaránt alapos előkészítést és/vagy szerencsét igényel. Az előbbi hétköznapisága azt is jelenti, hogy minden reggel ezt használod – nyilvánvalóan nem akarsz olyan márkát használni, ami neked nem tetszik. Én egy ideje nem használom az Axe vagy a Gillette illatait, mert nem szeretem őket. Talán csak az én orrom van túl magasra húzva, de szerintem ezek nem az érzékekre (azaz a női orra) akarnak hatni – napalm-jellegű illatszerek, amik a felperzselt föld-taktikát alkalmazzák, ha a testszagról van szó. Soha nem tette szóvá senki, ha Old Spice-felhő (kis felhő)vett körül, viszont a kettővel magasabb árkategóriába eső Chevignont észrevették és dicsérték már néhányan.

A különleges alkalmakra félretett (a „drágábbik”) szett szívügy. Egy ismerősömnél ez Bulgari vagy halál – én a Baldessarini Del Mart használom, de egy GQ-s illatminta miatt a Terre d’Hermès következik a lejátszási sorban. Az ilyen parfümöket nem a DM-ben keressük. Egy-két látogatás a Douglas vagy a Marionnaud parfümériákban akár egyedül, akár egy jó orrú barátnővel kézenfogva akár szórakoztató is lehet: talán egy borkóstolóhoz lehetne hasonlítani. Később aztán ugyanazt az illatot megvehetjük a Parfümcenterhez hasonló online boltokban is.

Olcsóbb megoldás, ha pl. az FM Grouphoz hasonló mlm-hálózatokhoz fordulunk – személy szerint előbb mennék a McDonald’s-ba pultosnak, mint hogy beszálljak a hálózatépítésbe, de ez nem jelenti azt, hogy ne venném a termékeiket adott esetben – ha csak próbaképp is, hogy megtudjam, milyen pár hétig hordani a Hugo Boss Selectiont.

Azt hiszem érdemes elolvasni mi Jack véleménye a témáról:

Szögezzük le először, hogy a férfiak pont úgy vásárolnak, mint a nők. A szöveg ezzel véget is érhetne, de nem fog; több kell egy mondatnál ahhoz, hogy eloszlassuk „a férfi gyűlöl vásárolni” félreértést.

A férfiak kifejezetten szeretnek vásárolni; igaz, nem egy fehérneműboltban virulnak ki igazán, de például az IKEA bizonyos részeit is el tudják viselni egy bizonyos ideig. Az éttermi részt, például. Megvallom, az IKEÁban én szívesen (rendszeresen, örömmel, tucatszámra) veszek egy dolgot: a staniclibe töltött pár centis rénszarvaskolbászkákat. A futószőnyegek kevésbé nyűgöznek le. Érzéketlen tuskó vagyok, tudom: a vaskereskedések olajszagában vagy a könyvesboltok tömött polcai között egyaránt el tudom foglalni magam, hogy tökfölösleges szerszámokkal és könyvekkel megrakodva menjek haza, amiket aztán félreteszek egy későbbi időpontra. Sosem tudhatod, mikor jön jól egy Kipling-novelláskötet vagy egy sarokcsiszoló, de hogy dísztárgyakat válogassak…

Visszatérve az IKEÁra, nő és férfi közös vásárlása esetén úgy tűnhet néha, mintha Carrie Bradshaw és Pató Pál úr egyezne meg arról, hogy akkor most pokollá teszik egymás napját. A társalgás (legalábbis az első percekben, a pénztár környékén már kérdően összehúzott, de ideges szemöldökök és vonogatott vállak kommunikálnak) főleg a „de jól néz ki, vegyünk; minek, a régi még jó”-vonalon mozog. A férfi – Isten óvja – nem érti, hogy minek még egy garnitúra ágynemű, még egy váza, még egy fürdőszobai polc; képtelen különbséget tenni három kisvirágminta között; és még tetézi is, amikor megnézi a sérült/értékcsökkent áruk szomorú kupacát, hátha akad ott valami jó. Ezek hibák, amiket el lehetne kerülni, ha nem csak a Piactér evőeszközöket és konyhai felszerelést tartalmazó sarkában mutat érdeklődést és lelkesedést, miközben titokban arról álmodozik, hogy az IKEA belőle is kihozza az állatot és megalakítja a saját Harcosok Klubját. Ezt a típusú férfit célszerű leültetni az étteremben, ahol remekjól elszórakozik a svéd húsgombócokkal, ráadásul látótávolságban van a plüssállatoktól, amiket valószínűleg végigtúr, ha nem figyeli senki.

Alkalomadtán találkozhatunk ikeabarátabb fickókkal is, akik ténylegesen érdeklődnek a bútorok, csillárok, miegyebek formája, színei és árai iránt. Ezek a férfiak nemrég költöztek új lakásba, esetleg a közeljövőben fognak, emellett valószínűleg egyedülállók, tehát nem mindegy nekik, hogy a hölgyvendégek milyen benyomásokat szereznek az ajtón belül. Megtörténhet az is, hogy többen vannak, bár ez ritka. Valamelyik cimborájuknak nem akadt jobb dolga azon a délután (és szereti a rénszarvaskolbászt, lazackrémet vagy echte svéd áfonyaszörpöt), és vannak olyan jó barátok, hogy utóbbi nem molesztálja az előbbit, amikor az elgondolkozó tekintettel méreget két nagyjából hasonló széket. Én a magam részéről mindig célszerűbbnek tartottam valamelyik lányismerősömet elhívni egy ikeás kiruccanásra, főleg ha épp nincs szükségük semmire, csak miattam jönnek el, és így tényleg alig vesznek valamit. Kevésbé türelmetlenek, alkalomadtán segítenek a megfelelő kisvirágminta kiválasztásában (ha rá tudnak beszélni az egyszínű mintátlan helyett), és még hálásak is, mert az alternatíva, hogy valamelyik barátnőjükkel jöjjenek ide… Nos… Nővel IKEÁban vásárolni…

Azt hiszem mostanában nincs olyan romantikus, szép, szerelmes film, amelyben nem szerepelne legalább egy szupervicces jelenet erejéig, hogy milyen konfliktusokat, ellentéteket okozhat az ha a férfi és a nő együtt elindulnak vásárolni. Ezzel a  jelenséggel én vagy 10 éve találkoztam először – akkor még nem személyesen – egy régi kedvenc könyvemben, Mike Gayle: Mr. Commitment c. művében, ahol Duffy a komoly kapcsolat gondolatától rettegő főhős az IKEÁ-ban történő vásárásban látja a szabadság elvesztésének rémképét.

Akkoriban rettentő viccesnek, de persze abszolúte fikciónak tartottam a leírtakat. Aztán ahogy öregedtem (és persze egyre okosabb és szebb lettem) nekem is komolyabbá váltak a kapcsolataim, a járást felváltotta az együttélés és rá kellett, hogy jöjjek, Mike Gayle a valóságot írta meg.

Konkrétan volt olyan pasim, aki ha kiejtettem az IKEA szót a számon már megkérdezte, hogy most épp mi rosszat csinált, amivel így büntetem.

De mi is olyan félelmetes a bútoráruházakban?

Először is lássuk be, már egy sima ingvásárlás is konfliktusforrás lehet, már azáltal is, hogy a NŐ nőségéből fakadóan úgy érzi – bár ez gyakran nem igaz-  hogy sokkal jobban ért a divathoz és ez által övének kell lennie a döntésnek.
Ráadásul mi nők szeretünk vásárlás közben több üzletbe is benézni, felmérni az ottani árut, új ötleteket gyűjtünk. Evés közben jön meg az étvágy, vásárlás közben jön meg az ihlet, ugye. A sokkalta célirányosabban vásárló férfik számára viszont ez a csapongás is kifejezetten rémisztő/idegesítő lehet.

És akkor most képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor nagy nehezen rávesszük életünk párját, hogy a hétvégi otthon döglés helyett jöjjön el velünk az IKEÁ-ba, mert nekünk feltétlenül kell egy új ágytakarót vennünk. Eleve a férfiaknál a sörözés versus bútorvásárlás kérdéskörben egyértelműen az első áll nyersére, de akkor most nézzük a jelenetet, mi történik amikor a Nő megérkezik a Férfival a bútoráruházba:

Odaérnek felmennek az emeletre és a Nő elkezd lelkesedni: “de jó az a csillár”, “próbáld ki szívem ezt az ülőgarnitúrát” , “nézd meg ezt a lámpát” egy ilyen tényleg kell otthonra” stb. stb. stb.

És hirtelen az ágytakaró vétel helyett már ott lebeg a Férfi szeme előtt, hogy mindjárt az egész lakás berendezése lecserélésre kerül.

Jó esetben a Nő saját lakásáé.

Rossz esetben a Férfié.

Még rosszabb esetben mindezt a Férfi pénzén.

Nem egyszerű higgyétek el, ráadásul mindez tetézve az IKEA-ban a kijelölt nyilak mentén engedelmes barikák módjára haladó párok látványával. Nem meglepő, hogy a menekülési ösztönt válltja ki sokakból.
Mit tegyünk tehát ha vásárolni támad kedvünk? A legjobb tipp, hogy hívjuk el egy barátnőnket. Ő biztos, hogy  élvezni fogja a boltról boltra mászkálást és ha elfáradtunk egy kávé mellett tárgyalhatjuk meg……mondjuk a jelenlegi világgazdasági helyzetet.
Ha azonban mindenképp a Férfivall szeretnénk vásárolni és nagyjából tudjuk, hogy mit akarunk venni (neki vagy magunknak) dolgozzunk előre: nézzünk körül és szűkítsük le a felkeresendő üzletek számát háromra, a vásárlásra szánt időt pedig maximalizáljuk másfél órában. És a végére mindenképp tervezzünk be egy olyan programot, amit igazán élvez a Férfi: legyen az mozi vagy ebéd vagy sörözés valahol.
Értékelni fogja higgyétek el!

Ja és ha valami okból az IKEÁ-ba kellene betérni szigorúan a menetiránnyal szemben haladjatok!

Ti mit gondoltok minderről? Van olyan Férfi aki szeret az IKEÁ-ban vásárolni?

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem hosszas fejtörést okoz, hogy milyen ajándékokkal lepjem meg kedvenc családtagjaimat, barátaimat. Általában minimum egy-két hónappal a nevezetes esemény előtt már elkezd pörögni az agyam, gondolkozom, ötletelek, töprengek. És persze folyamatosan figyelése a delikvenseket, hátha önkéntelenül elejtenek egy apró megjegyzést arról, hogy mit is szeretnének.

Másrészt ennyi év után már túljutottam a klasszikus ajándékokon: könyv, ruha, parfüm, ékszer már kilőve.

A könyv, bár szerintem mindig nagyon jó ajándék és én személy szeirnt örülni szoktam neki, azért nehéz, mert bár nyilván tudom mi az ami tetszene nekik, de pont ezért könnyen lehet, hogy a kiválaszatott darabot már meg is vették maguknak.

Cipőt, ruhát barátnőknek elvből nem, hiszen ami tetszik nekik, azt úgyis megveszik saját maguknak. Férfinak azért még ez jó ajándék lehet, a tesóm esetében, aki például nagyfogyasztója a galléros, rövid ujjú polóknak ez mindig megfelelő lehet, csak persze kell mellé valami kisebb- nagyobb meglepetés is.

Parfümöt választani szerintem az egyik legnehezebb dolog. Hiába ismerjük a másik ízlését, hiába tetszik egy illat az üvegben a parfüm az teljesen másként hat valakinek a bőrén. Azt szerintem még magunknak is nehéz lehet néha választani, nemhogy másnak. Az pedig, hogy megvesszük neki ugyanazt a parfümöt, amit eddig is használt….hát nem tudom, valahogy azt nem érzem annyira.

Az ékszerekkel kapcsolatban én egyfelől úgy vagyok, hogy mivel magam sem hordok túl sokat ezért nehezen tudok közülük választani, másrészt szerintem ez inkább olyan ajándék, amit férfi adjon nőnek. Bár múltkor pont belefutottunk egy olyanba, amikor egy barátnőnk kerek évfordulós születésnapjára dönttt úgy a csapat, hogy akkor egy tartósabb ajándékkal lepjük meg: egy nayaklánccal, így sikerült a beszerzési helyeket feltérképeznünk, szóval a pasi olvasóknak egy kis tipp. Mi első körben megnéztünk pár Orex üzletet, aztán a Klapkába is eljutottunk, de nekünk nem is igazán tetsző darabokat találtunk horror áron. Aztán…..aztán mivel már esteledett, a vásárlásra szánt idő pedig fogyott elmentünk a Westend-be, amitől pedig az elején az ékszerekhez értő ismerősünk úgy nyilatkozott, hogy “plázában ne vásárolj”.
Azt kell, hogy mondjam, hogy tévedett. A Westenben van ugyanis 32, azaz HARMINCKETTŐ darab ékszerüzlet, amiből amiből már egyenesen következik, hogy nem csak, hogy találunk jókat ezek között, de mivel nagy a piaci verseny, így biztos lesz olyan, amelyik vagy akciózik éppen vagy egyébként is szívesen ad kedvezményt, főleg ha cselesen elejted, hogy “tetszik, tetszik, de a másik üzletben láttam egy másikat, ami szintén tetszett és kicsit olcsóbb volt”. Ideje, hogy megbarátkozzunk a gondolattal, hogy a török bazárok és a piaci alkudozás korszaka nem járt még le, csak áthelyeződött egy modernebb környzetbe.

Szóval ha ezeket a klasszikus ajándékokat kilőttük mi marad?

Táskákkal nőknél szerintem nehezen lehet mellélőni és abból mindig van annyi féle és fajta, az elegánstól a bohókásig, amilyen biztos nincs még a delikvensnek és aminek biztos örülne. Egy nőnek sose lehet elég cipője és táskája, ez alaptétel. Sajnos én az utóbbi években már jó néhányszor nyúltam ehhez az ötlethez, mint végső mentsvárhoz, hogy most egy darabig jegelni fogom asszem.

Marad az, hogy meg kell találnom azokat az ajándékokat, amik hasznosak, de egyben viccesek, amiket eddig még azért nem vettek meg maguknak az ajándékozottak, mert nem találkoztak velük és nem jöttek rá, hogy mennyire szükségük is van rá.

Design tárgyak, kiegészítők és a hobbihoz kapcsolódó cuccok tehát általában nyerők lehetnek.
Az öcsém esetében így mostanában könnyű dolgom van. Vespa mániás ugyanis és szerencsére a Vespa felismerte, hogy a robogók mellett a ruháknak és ajándéktárgyaknak is nagy piaca van.

Vespa ruházati termékeket innen tudtok beszerezni:  http://www.piaggo.hu Ajándékokat pedig például innen: http://www.nosztalgia-bolt.hu/

Tesóm letudva, most kezdhetek gondolkodni a többieken.