Az idei fesztivál – a Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként – a kreatív energiák tematika köré szerveződik. Idén az alkotói kreativitásra és az innovációra fókuszálva próbálják az érdeklődők számára testközelbe hozni a hazai és a nemzetközi designélet legfrissebb eredményeit, aktuális tendenciáit.

A programok között lesznek divatbemutatók, performanszok, vásárlási akciók, de alkotóműhelyek és gyerekprogramok is.

Néhány, amit szerintem mindenképp érdemes megnézni.

Finn-magyar WAMP az Iparművészeti Múzeumban (Bp 1091, Üllői út 33-37.) október 11, vasárnap 10-18-ig

Én eleve szertem a WAMP-ok hangulatát és határozottan kiváncsi vagyok rá, hogy a finn-ek mit tudnak hozzá tenni. Ráadásul az Iaprművészeti Múzeumban lesz, szóval egyértelműen ‘Must have’ kategória!

Möbelkunst designvásár Kemikál Ipartelep (Bp 1097, Tagló u. 11-13.) október 4 és 11. 10-18-ig

A Möbelkunst vásárairól már írtam korábban is, most ismét itt a remek alkalom, hogy egy kétszer egynapos designvásár keretében szert tegyünk valami klassz darabra – az 1950-től 1980-ig terjedő időszak eredeti designbútoraiból, lámpáiból és kiegészítőiből, jellemzően Skandináviából és Magyarországról.

Gyerekes anyukaként és a Közlekedési Múzeum rajongójaként szintén ‘Must have’ kategória számomra a DEMO – Design gyerekszemmel  workshop, melyet október 3-án, 4-én, 10-én és 11-én 11-16 óráig tartanak a Közlekedési Múzeumban.

Téma ‘én és a mozdonyom’.

Aztán amire érdemes még figyelni: a Design Hét alatt több, mint 60 design üzlet kínálja termékeit 20%-os kedvezménnyel.

Pontos lista: itt.

De még számos érdekes program vár minden érdeklődőt a design héten, szóval csekkoljátok a honlapot és menjetek, nézelődjetek.

Megéri!

A következő  kérdés az volt, hogy milyen pipát kapjon. Tucatnyi különféle típusú pipája van, a születésnap, mint mondtam, kerek számú. Valami egyedi kell.

Gyorstalpaló  a pipatóriumok világában: pipa készülhet szinte bármiből. Tamás bátya pipája kukoricacsutka volt, a legelterjedtebb a rózsafa-gyökér, de lehet más fából, cserépből, tajtékkőből… Nem keltem a feszültséget tovább. Tajtékpipát kap. Valami egyedit. Az ötlet kiemelkedően jónak ítéltetett a családi megbeszélésen.

Az első  lépés a pipa.lap.hu volt, ahol a magyarországi pipakereskedések honlapjait lapoztam végig és eljutottam a Gallwitz Pipabolt oldalára, ahol igazán szép antik és új tajtékpipákat hirdettek. Az antik csoport viszonylag hamar kiesett – valahogy nem tudtam elképzelni Apámat egy filigrán díszítésekkel terhes, hosszúszárú csibukot rágcsálva (a megnevezése egészen pontosan „Antik tajtékpipa faragott családi címerrel, ezüst kupakkal. Eredeti, ezüst intarziás szárral”). Az újabbak pedig túl jellegtelenek voltak (emlékszel, jeles eseményről beszélünk). Az ír Peterson gyártotta tajtékpipa („A Sherlock Holmes kollekció egy darabja, ezüst gyűrűvel, 9mm-es filterrel”) egyszerűen nem volt elég kiemelkedő. Hm. Mi lenne, ha gravíroztatnánk? Egy telefon eldöntötte, hogy maximum az ezüst gyűrűt lehet gravírozni, persze csak piciben… Nos, a helyzet nem állt jól.

Visszamentem a kezdőoldalra és unalmamban végiglapoztam a linkeket, amik közül végül a White Pipe-nál akadtam meg: ígéretes kínálattal rendelkeztek. Plusz egy használhatónak tűnő email-címmel. Az események itt elképesztő sebességre gyorsultak. Érdeklődő levelemre Ahmet reagált előzékenyen: minden kérdésemre precízen válaszolt, és küldött néhány képet az általa javasolt pipafej-típusokról, melyekbe a kívánt szöveget könnyedén bele lehet faragni. Sejtettem, hogy a feladat nem lesz különösebb kihívás a pipafaragó számára és pontosan úgy végzi el, ahogy kérem – három évtized pipafüstben pácolódás és egy mérnöki diploma után viszonylag szabatosan meg tudtam fogalmazni a technikai jellemzőkre vonatkozó elvárásaimat. Ahmet nyolc-kilenc napot kért, illetve egy – személyes véleményem szerint igen szerény – összeg átutalását PayPalon keresztül, melyet még aznap meg is oldottam.

Szeptember 24-én, néhány nappal a határidő után történt érdeklődésemre még aznap válaszolt: a pipák készen vannak, aznap reggel postázta őket.

A történet megírásának pillanatában két jóképű tajtékpipa üldögél az asztalomon, méretre készített, egyedi tokokban. Én pedig előre fürdöm abban a pozitív energiahullámban, amit nemsokára egy nagyobb családi ebéd előtt leszek kénytelen elszenvedni, amikor Apám kibontja az ajándékot, és az összes rokon felkiáltójeles mondatokban kezd beszélni.

Valószínűleg még jóval hosszabban húztam volna, ha a ház felújítása és tető cseréje miatt a régi laptopom nem vált volna beázás áldozatává, de mivel a beeső vizet a technikai eszközök annyira nem kedvelik, én pedig az internet kapcsolat hiányát viselem nehezen, így kénytelen voltam dönteni.

Így is több mint több hétbe telt a döntés, mivel először a piacon található rengeteg gép közül sikerült négy különböző darabra leredukálnom az anyagi keretembe beleférő, illetve igényeimnek megfelelő gépek számát.

Már ez is elég nehezen ment, tekintve, hogy nem értek annyira az ilyen „teknikai” dolgokhoz, ezért tanácsot kértem nálam okosabbaktól, aminek nyilván az lett az eredménye, hogy teljesen megkavarodtam mi is volna a jó.

Hiszen egyik azt mondta csak Hp-t ne, a másik szerint eszembe ne jusson Asus-t, Acer-t, vagy MSI-t venni. A Dell Vostro, szar és csak az jó benne, hogy 3 év a garancia, a Dell Vostro jó, vegyek azt, a Toshiba nem bírja a gyűrődést, az Asus igen…és így tovább és így tovább, nekem pedig csak kevereg a fejem és semmit nem értek már.

Végül figyelembe véve a sok féle infot az alábbi gépek maradtak fent a rostán:

- Dell Vostro A860 M-2G
- Toshiba L500-12N notebook
- Asus X58LE-EX204
- HP610

Innen viszont már könnyebb volt (értsd: két héten át variáltam csak, hogy akkor ez vagy mégis amaz).

Az Asus-t az ismeretlentől való félelmem áldozata lett. Egy kajában még csak csak kipróbálom a sosem hallottat, de egy százezer forint feletti gép esetén maradnék a biztosnál.

A Dell-t szintén viszonylag hamar kizártam, mivel nagyjából mindenkitől azt hallottam, hogy azon kívül, hogy Dell a neve és a garancia 3 év rá, másban nem jó a gép.

Innentől kezdve pedig hosszan variáltam a HP és a Toshiba között és úgy a másfeledik hét végén már a Toshiba állt erősen nyerésre, amikor is egy általam igazán kedvelt és az informatika területén nagyra tartott ember azt írt, hogy szerinte inkább HP, plusz hirtelen az általam nézett internetes oldalakon jóval olcsóbban találtam már HP gépeket mint Toshibát, így végül kiütéses győzelemmel nyert a HP.

Megrendeltem, elmentem érte, hazavittem, a kollegáim telepítettek rá minden szépet és jót és azóta is teljesen oda vagyok érte!

Hát így!

Hasonlítsuk talán össze a lehetőségeket. Akkor és most.

Húsz évvel ezelőttig kizárólag a magyar könyvkiadók (és persze a politikai álláspont, de ez mellékszál) által fordításra érdemes írók jelenhettek meg Magyarországon és gyakorlatilag nem volt említésre méltó használtkönyv-kereskedelem. A könyvkritikák kizárólag újságok és magazinok egyoldalas rovataiban jelentek meg, illetve szájhagyomány útján terjedtek.  Viszont pozitívum, hogy a könyvek árát mesterségesen lenyomva tartották és a könyvtárak működését prioritásnak tekintették.

A könyvvásárlás menete és filozófiája mára felismerhetetlenné változott. A könyvismertetők és recenziók megszámlálhatatlan helyen érhetőek el: a kiadók és írók saját honlapjaitól kezdve a könyvekre szakosodott oldalakon,, közösségi site-okon és fórumokon  át egészen a különféle blogokig zavarbaejtően sok információ érhető el, sőt; adott esetben maguk a könyvek is olvashatóak vagy letölthetőek (legálisan vagy illegálisan). Vegyük például Neil Gaimant. Van saját blogja, ahol olvasói email-ekre is válaszol; az amazon külön aloldalt szentelt neki; a magyar kiadásokról a kiadó honlapján találunk teljes információt, sőt rendelhetünk is; a bookline.hu-n a keresés kiadja az elérhető új és használt köteteit. Ha pedig eredetiben akarjuk olvasni, kereshetjük és online megrendelhetjük a számos budapesti angol nyelvű antikvárium egyikében, például Treehugger Dan-nél vagy az idegennyelvű könyvesboltokban, például a Bookstation-ben – átvétel személyesen vagy postai úton. A könyvek ismertetőinek természetesen se szeri, se száma – a google milliónyi, az endless.hu-hoz hasonló találatot fog kiadni. A Magyar Elektronikus Könyvtárban nem lesz szerencsénk; ott akkor megyünk többre, ha például azt a bizonyos Rejtő-idézetet vagy Révai Nagylexikon-szócikket keressük, esetleg a modern magyar költők írásaira vetnénk egy pillantást.

A fent említett „sok” információ persze néha lehet túl sok is; ha óvatlanul választunk ismertetőt, esetleg lelőhetik a poént (mert nem feltétlenül a komornyik a gyilkos). De ezt a kockázatot megéri vállalni a hasznok mellett, mert végül aztán kézbe kapjuk az áhított könyvet, és innentől pontosan az történik, ami az utóbbi hatszáz évben mindig ugyanúgy történt: elolvassuk, aztán feltesszük a könyvespolcunkra, hogy ott várakozzon türelmesen.

Néhány példa: Vadjutka többek között ékszerkészítéssel foglalkozik. Fűszeres Eszter, a Fűszer és Lélek tulajdonosa másfél év gasztroblogolás után szakácskönyvet adott ki. Agócs Írisz illusztrátor rajzait bármelyik mesekönyv büszkén fogadná lapjaira; a Freshka dekoratőrei pedig ugyanezt az élményt ígérik a gyerekszobák falain. Annaissan hajpántokat készít egzotikus madártoll-díszítésekkel, Raffay Zsófi portréfotózást vállal. Természetesen rajtuk kívül is számtalan alkotót lehet elérni így vagy úgy – jó kezdés például a meska „vásártere”.

Hiszek abban, hogy mindenkinek alkotnia kell – nem feltétlenül szoborcsoportot, néha elég egy ügyesebb vacsora is, – de mindenképpen valami olyasmit, aminek eleje és vége van, kihívást, majd fejlődést jelent, és ha ez némi bevétellel is jár, annál jobb. Az ilyen elfoglaltságot tekinthetjük egyfajta meditációnak is, ami mindenképp hasznos; az alkotással járó elmerültség lazítás is, kilépés a hétköznapokból. Úgy mondják, hogy a felszabaduló pozitív energiák, aztán megjelennek az elkészült tárgyakban is. Lehet, hogy emiatt népszerűbbek az ilyen egyedi termékek, mint távol-keleti futószalagon készült versenytársaik. Ráadásul A rajzok és ékszerek értékét egyediségük adja; a célcsoportot pedig az egyen-dizájnba belefáradt, fogékony, önkifejezési lehetőségeket kereső fiatal felnőttek. És ami azt illeti, magukat az alkotókat sem lehet másképp leírni. Jó eséllyel ugyanazok a benyomások érik/érték őket, mint vásárlóikat, így a kedves megrendelő kérheti Bigacsigát és Batkamanót, Bobot és Bobeket, Lolka és Bolkát a gyerekszoba falára a szerencsétlen, unalmassá kommercializált Micimackó helyett. Sőt, akár egy romkocsma asztalán is meg lehet terveztetni azt a nyakláncot, ami biztosan illik egy turkálóban vett ruhadarabhoz, mert tulajdonképpen így született az ötlet: a saját maguknak és barátaiknak készített apróságokból eladható termék lett. Ráadásul a minőségük sem rosszabb a sorozatgyártottakénál, épp ellenkezőleg. Készítőik elhivatottsága nem is engedné, hogy gyenge minőséget adjanak ki a kezükből.

Vásárláskor érzelmi alapon döntünk, így természetes, ha a különlegeset keressük és ezért akár a tucattermék áránál többet is fizetünk. Az alacsony előállítási költségek miatt manapság egyszerűbb kidobni a régit és újat venni, mint ragaszkodni hozzá. Ezzel valahol lemondunk arról a biztonságérzetről is, amit az életünkben hosszú ideig jelen lévő tárgyak adhatnak. Nosztalgiázom, tudom… de nekem ez hiányzik

Először tegyük félre a mindkét nembéli fogyatékosokat, akik zoknit vesznek szandálhoz (férfiak, jellemzően az IT-szektor napszámosai) vagy a hetvenes évekből itt ragadt frizurákat hordanak (a közmondásos bölcsész-népművelő-könyvtáros-szociológus szakok leányai). Velük itt nem foglalkozunk.

Nem ők a célközönség. A célközönség a tükröt naponta többször használó, saját külsejét és bensőjét egyaránt kultiváló fiatal középosztály, akik szeretnek jól öltözni, jól enni és jó dolgokkal körbevenni magukat, figyelnek közvetlen és tágabb környezetükre és meg is engedhetik maguknak, hogy ezt tegyék. Némi korlátozással. Elvégre ez itt nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Nincs kolbászból a kerítés.

Nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbi időben árérzékenyebbé vált, és nem vesz meg azonnal egy egyébként baromi jól kinéző dzsekit, hanem átgondolja, hogy… végülis a tavaly vett még jó… esetleg várjuk meg, hogy leárazzák az évszakvégi kiárusításon… majd bejön egy hónap múlva, és némi szerencsével sikerrel jár. Viszont a most olcsóbb, vegyünk kettőt-érzés is erős bennem – főleg mióta hiába kerestem azt a baromi kényelmes Merrellt, amit évekig nyúztam. Tényleg nagyon kényelmes volt. És csak egy párat vettem (akciósan), amikor vehettem volna még. Akciósan, ez a kulcsszó: valójában láttam egy-két helyen, de nem vagyok hajlandó a már egyszer kifizetett összeg kétésfélszeresét rákölteni ugyanarra.

A következő pár félcipőből aztán kettőt vettem, egy barnát és egy feketét. Nem is bántam meg. Nem egy pszichológiai tanulmány foglalkozik a fogyasztói pszichével; meg sem próbálom az akár online fellelhető írásokat idézni (példa), főleg mivel az akciós vásárlások tényleg jót tesznek az önbecsülésnek. Legalábbis tapasztalataim ezt mutatják: a baráti körömben lévő nők és a csizmák kapcsolata már-már éteri, az egyszerű férfiagy számára érthetetlen (aki még nem látta, most pótolhatja a Jóbarátok megfelelő részét – 8×10: Monica csizmája: 1.rész, 2.rész).

Nem mintha a férfiak megmenekülnének a kísértéstől. Mindegy, hogy mennyire macsó az egyszeri ember. Hogy a kedvenc sörünkből veszünk pár dobozzal többet, a tescós, Kínából származó olcsó flexet nem hagyjuk ott (gyenge, tudjuk, de ennyiért miért ne, legalább lesz otthon) vagy benézünk a Marlboro Classics-ba, mert 50%-os leértékelést írtak ki a kirakatba… mindegy. Nem csak a bolhapiacon szeretünk jól járni, hanem mindig, mindenhol. Ezért sem értettem azt a kecskeméti barátomat, aki egy sörözéskor a Nike-cipője árával dicsekedett. Nem volt olcsó – az ő önbecsülésének az kellett, hogy mindenki tudja, megengedheti ezt magának. Az én önbecsülésemnek viszont az kell, hogy mindenki tudja, nyitott szemmel járok a bevásárlóközpontok üzletei között, és elég szerencsés és ravasz vagyok ahhoz, hogy ne verjenek át. Én jó dolgokkal veszem körbe magam. Olcsón.

Már többször írtam róla, hogy milyen fantasztikus előnyei vannak annak, ha hitelkártya tulajdonos az ember, lásd: például akkor is tud vásárolni, ha egyébként semmi pénze nincs.

Múltkor az Erste bankban járva egy új csoportját fedeztem fel a hitelkártyáknak, az úgy nevezett co-branded kártyákat, azaz olyan hitelkártyákat, amelyek egy másik céggel együttműködve nyújtanak további kedvezményket vagy a vásárlással együtt pontgyűjtési programokat a kártya használójának.

Az Erste-é a WizzAir-rel közös kártya, mellyel a vásárlások értéke után pontokat lehet gyűjteni,  amiket aztán a WizzAir-nél a repülőjegy és egyéb szolgáltatásokra lehet felhasználni.

Nyilván ez a kártya azoknak éri meg, akik szeretnek utazni és utazásaik során előnyben részesítik az európai úticélokat és a fapados légitársaságokat.

Ez persze felkeltette a vadászösztönöm és úgy döntöttem, körülnézek, mely bankok kínálnak még hasonló jellegű hitelkártyákat.

Az MKB-t néztem meg először, meg is lepődtem rendesen, mert három különböző partnerprogramot is kínálnak. A Miles&More hitelkártya, a vásárlással mérföldek gyűjtésére alkalmas, melyet aztán a partnercégnél a  Lufthansánál válthatnak be. Értelemszerűen ez a kártya az egyébként is Lufthansát használó utazóknak jó.

Az MKB T-mobile hitelkártya azoknak a Kapcsolat Platina vagy Aranykártyával rendelkező egyéni előfizetőknek lett kitalálva, akik a hitelkártya nyújtotta előnyök mellett T-mobile-os számlájuk fizetését is a kártyával kívánják rendezni.

Míg a fenti két kártya csak egy-egy cég esetében nyújt extra szolgáltatásokat, addig az MKB-Westend Élménykártya a Westend törzsvásárlói kártya előnyeit örvözi a hitelkártyákéval. Ezen felül a törzsvásárlói program engedményein túl az MKB-Westend Jutalom program keretében további kedvezményeket kaphatunk, illetve részt vehetünk a bank és az üzletközpont közös nyereményjátékán is, melyen utazásokat, vagy akár egy autót is nyerhetünk. Szerintem ez a kártya sokak számára használhatóbb lehet, mint a fenti kettő, de azért meg kell jegyezni, hogy elsősorban csak a Budapesten lakó, a Westend üzleteit előszeretettel látogató vásárlóknak kedvez.

A CIB esetében nem találtam igazi co-branded kártyát. A honlapjuk szerint létezik náluk CIB-Generali kártya és CIB-Aranykor kártya, melyet a biztosítóval, illetve a nyugdíjpénztárral bocsátanak ki közösen, de extra pontok nem gyűjthetők a kártyákkal és csupán annyi kedvezményt adnak, hogy az Aranykor kártya esetén Aranykor nyugdíjpénztár tagoknak nem szükséges éves díjat fizetni, míg a Generali kártya esetén a negyedévente a vásárlások 2%-át, de maximum 5.000 Ft-ot visszatérít a bank.

Az OTP-nél ezzel szemben igényelhetjük az OTP Multipont kártyát, amellyel a Multipont program keretében gyűjthetünk a résztvevő üzletekben a vásárlások során pontokat, illetve létezik a banknak olyan konstrukciójú hitelkártyátja is, amellyel nem saját magunk számára gyűjthetünk pontokat vagy kedvezményeket, hanem a Budapesti Olimpiai mozgalmat támogathatjuk minden vásárlásnál, a vásárlás összegétől függetlenül 5 Ft-tal.

A Budapest Banknál egészen meglepődtem a hitelkártyák – és főként a co-branded kártyák - terén nyújtott széles kínálat láttan. Létezik náluk is az MKB-nál már látott T-mobile hitelkártya, van biztosítóval közösen nyújtott hitelkártyájuk, az ING Nivó és Trend kártya, melyek abban különböznek a CIB által kibocsátott kártyáktól, hogy azokkal további kedvezményeket kaphatunk a Vista utazási irodákban, a Danubius lánc szállodáiban, illetve a Sanoma által kiadott lapok megrendelése esetén.

Létezik a banknak hölgyek részére kínált hitelkártyája, a Lady kártya is, amely az Aranypók, Alexandra könyváruház, DM és még néhány más üzletlánccal együttműködve kínál kedvezményeket.  A fentieken túl még a banknak van külön Euronics, Cora, Elektropont, Praktiker, Avon kártyája is, melyek az adott cégekkel közös pontgyűjtő akcióban használhatók, kínálnak kedvezményeket.

Egyrészt nagyon meggyőző, hogy ennyi céggel sikürült megegyezniük közös kártya kibocsátására, azt viszont nem értem, hogy miért nem egy olyan kártyát bocsátottak ki, mellyel az összes fenti cég által kínált kedvezmények igénybe vehetőek.

A lényeg mindenesetre az, hogyha a vásárlás nyújtotta élményen túl kedvezményeket is szeretnénk kapni, érdemes átnéznünk a bankok kínálatát, mert biztos találunk olyan kártyát, mely megfelel az igényeinknek.

Érdekes módon ilyen-olyan bolhapiacot bárhol találni – nagyobb, állandó piactereket a Budapesthez hasonlóan gazdag történelmű európai fővárosokban, ad hoc vásárocskákat a kisebb településeken, de példálózhatunk az amerikai kertvárosok garage sale-hagyományaival vagy a Közel-Kelet bazárjaival, amelyek már akkor a helyükön álltak, amikor Trajanus császár elmélázott egy városias vásárcsarnok gondolatán. A „bazár” mellesleg közép-perzsa eredetű szó, ami mára ugyanúgy megtalálta helyét az amerikai angol nyelvben, mint többek közt a szerbben és magyarban; nem kevéssé köszönhetően a ténynek, hogy a mai ember nem csak felemelkedett (Homo Sapiens) vagy játékos (Homo Ludens), de kalmárkodó is (Homo Tabernari – örömmel veszem, ha valaki kijavítja a konyhalatinomat:) egyszerűen imád vásárolni és eladni. Ráadásul az élményen jókorát dob, ha a megvenni kívánt áru tökéletesen szükségtelen.

A bolhapiacnak – és itt a saját tapasztalataimat hívom segítségül – hangulata és bája van.

Legyen az a londoni Camden Town Market vagy az Ecseri piac, valódi kincsekre fogsz bukkanni; még akkor is ha csak egy keménykalapot akarsz venni valami homályos vágyódás miatt vagy biedermeier portrékat gyűjtesz. Ha mást nem, azt a bizonyos kártyanaptárat biztosan megtalálod, amit két matchboxért szereztél a homokozóban, a költözéskor tűnt el, és még mindig eszedbe jut néhanapján. És ha már kint vagy a PeCsa bolhapiacán, miért ne vennél ausztriai -90% akciókból származó őrölt kávét és cédéket. Aztán egy-két havonta kimész körülnézni, mert nem csak jobban jössz ki pár száz forinttal, de mindig találsz valami érdekes apróságot.

Hoppá, el ne felejtsük: ha nosztalgiázni szeretnél, az újragyártott régi gyermekjátékokat (például a Lemezárugyár termékeit) a retróhullámnak köszönhetően manapság dizájner-boltokban, specializált játékboltokban is megtalálhatod.

Aztán néha elmész a Verseny utcai – és Józsefvárosi piacokra harisnyát venni (például), mert azt is unod, hogy a plázák unatkozóra tetovált szemöldökű eladói semmibe vesznek; a kiskereskedők viszont a szemedbe nézve közlik, hogy persze, alkudhatsz, ha legalább hármat veszel. Nekik is többe van (Mind egy-egy C.M.O.T. Dibbler, csak hogy a Pratchett-rajongóknak kedvezzek). Némelyik ismerősöm nem szereti igazán az utóbbi két helyet, de szerintem teljesen megalapozatlan az ellenérzésük – ha figyelsz a pénztárcádra és a vesédre, jó eséllyel mindkettőt magadnál tudhatod, amikor távozol. Bár a pénztárcád könnyebb lesz. És azon kell gondolkoznod hazafelé, hogy hová teszed az új zsolnay-eozin mázas Lenin-mellszobrot.

Bárki elismeri, hogy alkalomadtán – például vasárnap reggel, egyedül – inkább reggelizik, bámészkodik, tévét néz,olvas, főz; akármit csinál,  és a reggeli tisztálkodás végül napközbenre csúszik. Végül is csak ő szagolja saját magát. Ugyanígy mindenkivel megtörtént már, hogy egy magazinban vagy máshol talált illatminta befészkelte magát az orrába, és nem hagyta nyugodni egészen addig, amíg le nem emelte a drogéria polcáról 100 ml-es kiszerelésben. Az illatok öltöztetnek: nem csak a ruha teszi az embert (férfit).

Miért válasszunk „elit” illatokat? Pontosan azért, amiért jól öltözünk: olyan ruhákat veszünk fel, amikben jól érezzük magunkat, és amikkel hatunk a másik nem érzékeire. Természetesen a párhuzam életben marad, ha az agyonmosott, öt éve hordott pólókra alkalmazzuk. Vannak olyan illatszerek, amik egyszer jónak bizonyultak, és onnantól megszokásból használjuk őket, akár csak a hétköznapokra is. Mellettük külön dezodor-arcszesz szettet tartunk különlegesebb helyzetekre, például az első randira. Kommunikáció, marketing: a szaglás pont olyan fontos érzék, mint a látás, lásd a Sötét Randit. Ráadásul a szaglószervek aktív zónája jóval szűkebb: te nem akarsz hibázni, ha a másik már ilyen közel van hozzád. Ez a csábítási trükk egyszerre kifinomult és egyszerű. A BMW-kulcs pörgetésénél mindenesetre jóval elegánsabb (és olcsóbb).

A hétköznapi- és a nemhétköznapi illat kiválasztása egyaránt alapos előkészítést és/vagy szerencsét igényel. Az előbbi hétköznapisága azt is jelenti, hogy minden reggel ezt használod – nyilvánvalóan nem akarsz olyan márkát használni, ami neked nem tetszik. Én egy ideje nem használom az Axe vagy a Gillette illatait, mert nem szeretem őket. Talán csak az én orrom van túl magasra húzva, de szerintem ezek nem az érzékekre (azaz a női orra) akarnak hatni – napalm-jellegű illatszerek, amik a felperzselt föld-taktikát alkalmazzák, ha a testszagról van szó. Soha nem tette szóvá senki, ha Old Spice-felhő (kis felhő)vett körül, viszont a kettővel magasabb árkategóriába eső Chevignont észrevették és dicsérték már néhányan.

A különleges alkalmakra félretett (a „drágábbik”) szett szívügy. Egy ismerősömnél ez Bulgari vagy halál – én a Baldessarini Del Mart használom, de egy GQ-s illatminta miatt a Terre d’Hermès következik a lejátszási sorban. Az ilyen parfümöket nem a DM-ben keressük. Egy-két látogatás a Douglas vagy a Marionnaud parfümériákban akár egyedül, akár egy jó orrú barátnővel kézenfogva akár szórakoztató is lehet: talán egy borkóstolóhoz lehetne hasonlítani. Később aztán ugyanazt az illatot megvehetjük a Parfümcenterhez hasonló online boltokban is.

Olcsóbb megoldás, ha pl. az FM Grouphoz hasonló mlm-hálózatokhoz fordulunk – személy szerint előbb mennék a McDonald’s-ba pultosnak, mint hogy beszálljak a hálózatépítésbe, de ez nem jelenti azt, hogy ne venném a termékeiket adott esetben – ha csak próbaképp is, hogy megtudjam, milyen pár hétig hordani a Hugo Boss Selectiont.

Az ok lehet rossz alvás, vagy átbulizott éjszaka vagy egyszerűen csak az a tudat, hogy aznap teljesen magabiztosnak kell mutatnia magát és ebben csak egy dolog segíthet:  egy jó smink. Aztán pár ceruzahúzás, néhány ecsetvonás és már egy másik nő néz vissza.  Valaki, aki sokkal frissebbnek, sokkal összeszedetebbnek, sokkal magabiztossabbnak látszik.

A jó smink készítésének azonban titka van, technikája. Ismernünk hozzá saját magunkat, a színeket, amik jól állnak nekünk, de a megfeelő termék kiválasztása még így is nehéz. Ha belépünk egy illatszerboltba hatalmas sminkválaszték fogad, legalább 5-10 cég kínálja saját standján a különböző alapozókat, púdereket, pirosítókat, szemfestékeket, szemceruzákat, szemspirálokat és még ki tudja hány olyan titkos kis szert, amitől mi nők azt gondoljuk, hogy szebbek leszünk a használatuk által.

Felmerül bennem néha, hogy mennyivel egyszerűbb helyzetben voltak a mezopotámiai nők, akik porrá tört féldrágaköveket használtak szemhéjjuk és szájuk színezésére, vagy az egyiptomiak, akik hennával vagy brómmal és jóddal kevert algával festették magukat. Biztos vagyok benne, hogy nem töltöttek el hosszú órákat azon töprengve, hogy a legújabb aloes, e-vitaminos vagy az antiallergén csodát válasszák és a 127 színárnyalat közül vajon melyik a legmegfelelőbb számukra.

Mi viszont olyan világban élünk, ahol a lét nagy kérdései mellett ilyen apróságokra is időt kell szakítanunk. De hogyan is célszerű vásárolni?

Először is döntsük el, hogy mit szeretnénk, majd határozzunk meg egy árkeretet, aminél többet biztos nem akarunk költeni. Ez már azért tudja szűkíteni a termékek körét, de még így is bőséges a választék. A legtöbb bevásárlóközpontban van legalább egy nagy Douglas vagy Marrinaud, de az a jó ha van néhány kisebb különálló üzlet is: Cliniqu, Esteé Lauder, MAC, Lancome mert a nagy üzletekben néha teljesen elveszhetünk a bőség zavarában, itt viszont végignézhetjük, hogy az az egy bizonyos cég milyen termékeket kínál.

A legtöbb üzletben van eleve sminkes, aki tanácsot tud adni, hogy a bőrtípusunknak melyik a legmegfelelőbb készítmény, illetve milyen színeket használjunk. Írjuk fel ezeket az információkat, mert az ötödik üzlet után már biztos teljesen összekavarodnak a színkódok a fejünkben.

Ha a kép már körvonalazódik jöhet a próbasmink. Hiszen akármennyira is állítják az eladók, hogy termékük mennyire kiváló azt igazán csak akkor tudhatjuk ha az arcunkon is érezzük.  A próbasmink egyrészt jó arra, hogy pár órán át az arcunkon hagyva érezzük, hogy hogyan reagál a bőrünk, nincs-e allergiás reakció, nem szárad-e ki a sminktől, nem kenődik-e el, hátránya csupán az, hogy egy alklommal csak egy termékcsaládot tudunk kipróbálni, így több kört kell futni, hogy a nekünk legjobb terméket megtaláljuk.

Ezek a körök viszont nagyon jók arra, hogy meglessük egy profi sminkes hogyan fest ki minket, milyen trükköket használ, arra, hogy például nagyítsa a szemünket vagy a szánkat, vagy kiemelje az arccsontunkat. Tanácsokat is kérhetünk, színekben i s tudnak segíteni. Néha egészen önzetlen tippket is kaphatunk. Múltkor például így vettem nagynevű és drága szempillaspirál helyett a Maybelline Colossal Volume Express-ét, ami úgy tűnik valóban sokkal jobb, mint bármi, amit eddig használtam.