Azt hiszem érdemes elolvasni mi Jack véleménye a témáról:

Szögezzük le először, hogy a férfiak pont úgy vásárolnak, mint a nők. A szöveg ezzel véget is érhetne, de nem fog; több kell egy mondatnál ahhoz, hogy eloszlassuk „a férfi gyűlöl vásárolni” félreértést.

A férfiak kifejezetten szeretnek vásárolni; igaz, nem egy fehérneműboltban virulnak ki igazán, de például az IKEA bizonyos részeit is el tudják viselni egy bizonyos ideig. Az éttermi részt, például. Megvallom, az IKEÁban én szívesen (rendszeresen, örömmel, tucatszámra) veszek egy dolgot: a staniclibe töltött pár centis rénszarvaskolbászkákat. A futószőnyegek kevésbé nyűgöznek le. Érzéketlen tuskó vagyok, tudom: a vaskereskedések olajszagában vagy a könyvesboltok tömött polcai között egyaránt el tudom foglalni magam, hogy tökfölösleges szerszámokkal és könyvekkel megrakodva menjek haza, amiket aztán félreteszek egy későbbi időpontra. Sosem tudhatod, mikor jön jól egy Kipling-novelláskötet vagy egy sarokcsiszoló, de hogy dísztárgyakat válogassak…

Visszatérve az IKEÁra, nő és férfi közös vásárlása esetén úgy tűnhet néha, mintha Carrie Bradshaw és Pató Pál úr egyezne meg arról, hogy akkor most pokollá teszik egymás napját. A társalgás (legalábbis az első percekben, a pénztár környékén már kérdően összehúzott, de ideges szemöldökök és vonogatott vállak kommunikálnak) főleg a „de jól néz ki, vegyünk; minek, a régi még jó”-vonalon mozog. A férfi – Isten óvja – nem érti, hogy minek még egy garnitúra ágynemű, még egy váza, még egy fürdőszobai polc; képtelen különbséget tenni három kisvirágminta között; és még tetézi is, amikor megnézi a sérült/értékcsökkent áruk szomorú kupacát, hátha akad ott valami jó. Ezek hibák, amiket el lehetne kerülni, ha nem csak a Piactér evőeszközöket és konyhai felszerelést tartalmazó sarkában mutat érdeklődést és lelkesedést, miközben titokban arról álmodozik, hogy az IKEA belőle is kihozza az állatot és megalakítja a saját Harcosok Klubját. Ezt a típusú férfit célszerű leültetni az étteremben, ahol remekjól elszórakozik a svéd húsgombócokkal, ráadásul látótávolságban van a plüssállatoktól, amiket valószínűleg végigtúr, ha nem figyeli senki.

Alkalomadtán találkozhatunk ikeabarátabb fickókkal is, akik ténylegesen érdeklődnek a bútorok, csillárok, miegyebek formája, színei és árai iránt. Ezek a férfiak nemrég költöztek új lakásba, esetleg a közeljövőben fognak, emellett valószínűleg egyedülállók, tehát nem mindegy nekik, hogy a hölgyvendégek milyen benyomásokat szereznek az ajtón belül. Megtörténhet az is, hogy többen vannak, bár ez ritka. Valamelyik cimborájuknak nem akadt jobb dolga azon a délután (és szereti a rénszarvaskolbászt, lazackrémet vagy echte svéd áfonyaszörpöt), és vannak olyan jó barátok, hogy utóbbi nem molesztálja az előbbit, amikor az elgondolkozó tekintettel méreget két nagyjából hasonló széket. Én a magam részéről mindig célszerűbbnek tartottam valamelyik lányismerősömet elhívni egy ikeás kiruccanásra, főleg ha épp nincs szükségük semmire, csak miattam jönnek el, és így tényleg alig vesznek valamit. Kevésbé türelmetlenek, alkalomadtán segítenek a megfelelő kisvirágminta kiválasztásában (ha rá tudnak beszélni az egyszínű mintátlan helyett), és még hálásak is, mert az alternatíva, hogy valamelyik barátnőjükkel jöjjenek ide… Nos… Nővel IKEÁban vásárolni…

A bankettek jó dolgok, szeretem őket, lehet még egy utolsó nagyot beszélgetni a tanárokkal, a csoporttársakkal, jókat enni és…..nos igen, az innivaló általában már kevésbé kellemes.

Valami oknál fogva a magyar vendéglátás egy részében – remélem egyre csökkenő részében – még bevett szokás, hogy a rendezvények árában ugyan belefoglalják a korlátlan bor, sör fogyasztást, de ez általában egyféle csapolt sört és valami irtó pocsék kannás borokat jelent.

Nem vagyok panaszkodós típus, de kifejezetten tud zavarni, amikor van lehetőség minőségi termékek adására és mégis a vackot részesítik előnyben. Mégpedig szögezzük le, olyan országban élünk, ahol fantasztikusan jó borok vannak és csak a pénztárcánk szab határt annak, hogy mennyit is költünk rá.

De mi is az a néhány szabály, amit a vendéglátásban jó volna ha figyelembe vennének:

1. legyen választék. A választék pedig nem azt jeletni, hogy van fehér, vörös és rozé, hanem, hogy legyen mindháromból legalább két féle, lehetőleg kölönbőző borvidékről származó bor
2. a bor, leszámítva a desszertborokat száraz. A félédes, édes borok nem borok, azok már cukor hozzáadásával készült mű italok!
3. a bornak illata van, gyümölcsös vagy fanyar, de illat! Ha beleszagolva egy pohárba a kiáramló szag a hígitóra emlékeztet, akkor az nem bor, hanem tablettás vacak. Ilyet szégyen a vendég elé tenni.

Ha bort akarunk venni a lehetőségek száma korlátlan: a kis boltoktól a szupermarketekig mindegyikben van olyan, amely már felfedezte, hogy érdemes minőségi borválasztákot tartani.

Én mostanában azt tűztem ki célul, hogy csak ha hétköznap saját fogyasztásra veszek bort, akkor az 1.000 Ft alatti kategóriát részesítem előnyben. És az a helyzet, hogy helytől függően rettentő jó darabokat lehet kifogni. És mik ezek a helyek?

Kisboltok közül egyértelműen a CBA és a Spar vezeti a boltok listáját, mely utóbbiba a Kaisers és Interspar üzletek is beletartoznak. Hipermarketek esetében pedig Cora vagy Tesco jutott már el olyan szintre, hogy elég széles és jó minőségű borkínálattal rendelkezik.

Visszatérve a vendéglátók világára: nyilván céljuk az, hogy minél olcsóbban szerezzék be a borokat, de pont ezért lenne megfelelő számukra ha tartanak jó minőségű, közepes árfekvésű (600-1.000 Ft) palackozott borokat és vesznek nagyobb kiszerelésű borokat közvetlenül a termelőktől, amelyet poharas kiszerelésben, mint a ház borát tudják kínálni.

Csak a közelben levő móri borvidéken legalább 5 olyan pincét tudok, ahol nagyon kellemes fehér és rozé borokat lehet kapni 300 Ft/liter körüli áron.

Összefoglalva azt gondolom mindenre van megoldás, minden árfekvésben lehet jó bort találni, tehát arra, ha egy étterem rossz illatú, rossz minőségű bort tart nincs mentség! Tessék változtatni rajta iziben, mert a vendégek igényei is egyre magasabbak szerencsére!