Hasonlítsuk talán össze a lehetőségeket. Akkor és most.

Húsz évvel ezelőttig kizárólag a magyar könyvkiadók (és persze a politikai álláspont, de ez mellékszál) által fordításra érdemes írók jelenhettek meg Magyarországon és gyakorlatilag nem volt említésre méltó használtkönyv-kereskedelem. A könyvkritikák kizárólag újságok és magazinok egyoldalas rovataiban jelentek meg, illetve szájhagyomány útján terjedtek.  Viszont pozitívum, hogy a könyvek árát mesterségesen lenyomva tartották és a könyvtárak működését prioritásnak tekintették.

A könyvvásárlás menete és filozófiája mára felismerhetetlenné változott. A könyvismertetők és recenziók megszámlálhatatlan helyen érhetőek el: a kiadók és írók saját honlapjaitól kezdve a könyvekre szakosodott oldalakon,, közösségi site-okon és fórumokon  át egészen a különféle blogokig zavarbaejtően sok információ érhető el, sőt; adott esetben maguk a könyvek is olvashatóak vagy letölthetőek (legálisan vagy illegálisan). Vegyük például Neil Gaimant. Van saját blogja, ahol olvasói email-ekre is válaszol; az amazon külön aloldalt szentelt neki; a magyar kiadásokról a kiadó honlapján találunk teljes információt, sőt rendelhetünk is; a bookline.hu-n a keresés kiadja az elérhető új és használt köteteit. Ha pedig eredetiben akarjuk olvasni, kereshetjük és online megrendelhetjük a számos budapesti angol nyelvű antikvárium egyikében, például Treehugger Dan-nél vagy az idegennyelvű könyvesboltokban, például a Bookstation-ben – átvétel személyesen vagy postai úton. A könyvek ismertetőinek természetesen se szeri, se száma – a google milliónyi, az endless.hu-hoz hasonló találatot fog kiadni. A Magyar Elektronikus Könyvtárban nem lesz szerencsénk; ott akkor megyünk többre, ha például azt a bizonyos Rejtő-idézetet vagy Révai Nagylexikon-szócikket keressük, esetleg a modern magyar költők írásaira vetnénk egy pillantást.

A fent említett „sok” információ persze néha lehet túl sok is; ha óvatlanul választunk ismertetőt, esetleg lelőhetik a poént (mert nem feltétlenül a komornyik a gyilkos). De ezt a kockázatot megéri vállalni a hasznok mellett, mert végül aztán kézbe kapjuk az áhított könyvet, és innentől pontosan az történik, ami az utóbbi hatszáz évben mindig ugyanúgy történt: elolvassuk, aztán feltesszük a könyvespolcunkra, hogy ott várakozzon türelmesen.

Érdekes módon ilyen-olyan bolhapiacot bárhol találni – nagyobb, állandó piactereket a Budapesthez hasonlóan gazdag történelmű európai fővárosokban, ad hoc vásárocskákat a kisebb településeken, de példálózhatunk az amerikai kertvárosok garage sale-hagyományaival vagy a Közel-Kelet bazárjaival, amelyek már akkor a helyükön álltak, amikor Trajanus császár elmélázott egy városias vásárcsarnok gondolatán. A „bazár” mellesleg közép-perzsa eredetű szó, ami mára ugyanúgy megtalálta helyét az amerikai angol nyelvben, mint többek közt a szerbben és magyarban; nem kevéssé köszönhetően a ténynek, hogy a mai ember nem csak felemelkedett (Homo Sapiens) vagy játékos (Homo Ludens), de kalmárkodó is (Homo Tabernari – örömmel veszem, ha valaki kijavítja a konyhalatinomat:) egyszerűen imád vásárolni és eladni. Ráadásul az élményen jókorát dob, ha a megvenni kívánt áru tökéletesen szükségtelen.

A bolhapiacnak – és itt a saját tapasztalataimat hívom segítségül – hangulata és bája van.

Legyen az a londoni Camden Town Market vagy az Ecseri piac, valódi kincsekre fogsz bukkanni; még akkor is ha csak egy keménykalapot akarsz venni valami homályos vágyódás miatt vagy biedermeier portrékat gyűjtesz. Ha mást nem, azt a bizonyos kártyanaptárat biztosan megtalálod, amit két matchboxért szereztél a homokozóban, a költözéskor tűnt el, és még mindig eszedbe jut néhanapján. És ha már kint vagy a PeCsa bolhapiacán, miért ne vennél ausztriai -90% akciókból származó őrölt kávét és cédéket. Aztán egy-két havonta kimész körülnézni, mert nem csak jobban jössz ki pár száz forinttal, de mindig találsz valami érdekes apróságot.

Hoppá, el ne felejtsük: ha nosztalgiázni szeretnél, az újragyártott régi gyermekjátékokat (például a Lemezárugyár termékeit) a retróhullámnak köszönhetően manapság dizájner-boltokban, specializált játékboltokban is megtalálhatod.

Aztán néha elmész a Verseny utcai – és Józsefvárosi piacokra harisnyát venni (például), mert azt is unod, hogy a plázák unatkozóra tetovált szemöldökű eladói semmibe vesznek; a kiskereskedők viszont a szemedbe nézve közlik, hogy persze, alkudhatsz, ha legalább hármat veszel. Nekik is többe van (Mind egy-egy C.M.O.T. Dibbler, csak hogy a Pratchett-rajongóknak kedvezzek). Némelyik ismerősöm nem szereti igazán az utóbbi két helyet, de szerintem teljesen megalapozatlan az ellenérzésük – ha figyelsz a pénztárcádra és a vesédre, jó eséllyel mindkettőt magadnál tudhatod, amikor távozol. Bár a pénztárcád könnyebb lesz. És azon kell gondolkoznod hazafelé, hogy hová teszed az új zsolnay-eozin mázas Lenin-mellszobrot.