Bárki elismeri, hogy alkalomadtán – például vasárnap reggel, egyedül – inkább reggelizik, bámészkodik, tévét néz,olvas, főz; akármit csinál,  és a reggeli tisztálkodás végül napközbenre csúszik. Végül is csak ő szagolja saját magát. Ugyanígy mindenkivel megtörtént már, hogy egy magazinban vagy máshol talált illatminta befészkelte magát az orrába, és nem hagyta nyugodni egészen addig, amíg le nem emelte a drogéria polcáról 100 ml-es kiszerelésben. Az illatok öltöztetnek: nem csak a ruha teszi az embert (férfit).

Miért válasszunk „elit” illatokat? Pontosan azért, amiért jól öltözünk: olyan ruhákat veszünk fel, amikben jól érezzük magunkat, és amikkel hatunk a másik nem érzékeire. Természetesen a párhuzam életben marad, ha az agyonmosott, öt éve hordott pólókra alkalmazzuk. Vannak olyan illatszerek, amik egyszer jónak bizonyultak, és onnantól megszokásból használjuk őket, akár csak a hétköznapokra is. Mellettük külön dezodor-arcszesz szettet tartunk különlegesebb helyzetekre, például az első randira. Kommunikáció, marketing: a szaglás pont olyan fontos érzék, mint a látás, lásd a Sötét Randit. Ráadásul a szaglószervek aktív zónája jóval szűkebb: te nem akarsz hibázni, ha a másik már ilyen közel van hozzád. Ez a csábítási trükk egyszerre kifinomult és egyszerű. A BMW-kulcs pörgetésénél mindenesetre jóval elegánsabb (és olcsóbb).

A hétköznapi- és a nemhétköznapi illat kiválasztása egyaránt alapos előkészítést és/vagy szerencsét igényel. Az előbbi hétköznapisága azt is jelenti, hogy minden reggel ezt használod – nyilvánvalóan nem akarsz olyan márkát használni, ami neked nem tetszik. Én egy ideje nem használom az Axe vagy a Gillette illatait, mert nem szeretem őket. Talán csak az én orrom van túl magasra húzva, de szerintem ezek nem az érzékekre (azaz a női orra) akarnak hatni – napalm-jellegű illatszerek, amik a felperzselt föld-taktikát alkalmazzák, ha a testszagról van szó. Soha nem tette szóvá senki, ha Old Spice-felhő (kis felhő)vett körül, viszont a kettővel magasabb árkategóriába eső Chevignont észrevették és dicsérték már néhányan.

A különleges alkalmakra félretett (a „drágábbik”) szett szívügy. Egy ismerősömnél ez Bulgari vagy halál – én a Baldessarini Del Mart használom, de egy GQ-s illatminta miatt a Terre d’Hermès következik a lejátszási sorban. Az ilyen parfümöket nem a DM-ben keressük. Egy-két látogatás a Douglas vagy a Marionnaud parfümériákban akár egyedül, akár egy jó orrú barátnővel kézenfogva akár szórakoztató is lehet: talán egy borkóstolóhoz lehetne hasonlítani. Később aztán ugyanazt az illatot megvehetjük a Parfümcenterhez hasonló online boltokban is.

Olcsóbb megoldás, ha pl. az FM Grouphoz hasonló mlm-hálózatokhoz fordulunk – személy szerint előbb mennék a McDonald’s-ba pultosnak, mint hogy beszálljak a hálózatépítésbe, de ez nem jelenti azt, hogy ne venném a termékeiket adott esetben – ha csak próbaképp is, hogy megtudjam, milyen pár hétig hordani a Hugo Boss Selectiont.

Azt hiszem érdemes elolvasni mi Jack véleménye a témáról:

Szögezzük le először, hogy a férfiak pont úgy vásárolnak, mint a nők. A szöveg ezzel véget is érhetne, de nem fog; több kell egy mondatnál ahhoz, hogy eloszlassuk „a férfi gyűlöl vásárolni” félreértést.

A férfiak kifejezetten szeretnek vásárolni; igaz, nem egy fehérneműboltban virulnak ki igazán, de például az IKEA bizonyos részeit is el tudják viselni egy bizonyos ideig. Az éttermi részt, például. Megvallom, az IKEÁban én szívesen (rendszeresen, örömmel, tucatszámra) veszek egy dolgot: a staniclibe töltött pár centis rénszarvaskolbászkákat. A futószőnyegek kevésbé nyűgöznek le. Érzéketlen tuskó vagyok, tudom: a vaskereskedések olajszagában vagy a könyvesboltok tömött polcai között egyaránt el tudom foglalni magam, hogy tökfölösleges szerszámokkal és könyvekkel megrakodva menjek haza, amiket aztán félreteszek egy későbbi időpontra. Sosem tudhatod, mikor jön jól egy Kipling-novelláskötet vagy egy sarokcsiszoló, de hogy dísztárgyakat válogassak…

Visszatérve az IKEÁra, nő és férfi közös vásárlása esetén úgy tűnhet néha, mintha Carrie Bradshaw és Pató Pál úr egyezne meg arról, hogy akkor most pokollá teszik egymás napját. A társalgás (legalábbis az első percekben, a pénztár környékén már kérdően összehúzott, de ideges szemöldökök és vonogatott vállak kommunikálnak) főleg a „de jól néz ki, vegyünk; minek, a régi még jó”-vonalon mozog. A férfi – Isten óvja – nem érti, hogy minek még egy garnitúra ágynemű, még egy váza, még egy fürdőszobai polc; képtelen különbséget tenni három kisvirágminta között; és még tetézi is, amikor megnézi a sérült/értékcsökkent áruk szomorú kupacát, hátha akad ott valami jó. Ezek hibák, amiket el lehetne kerülni, ha nem csak a Piactér evőeszközöket és konyhai felszerelést tartalmazó sarkában mutat érdeklődést és lelkesedést, miközben titokban arról álmodozik, hogy az IKEA belőle is kihozza az állatot és megalakítja a saját Harcosok Klubját. Ezt a típusú férfit célszerű leültetni az étteremben, ahol remekjól elszórakozik a svéd húsgombócokkal, ráadásul látótávolságban van a plüssállatoktól, amiket valószínűleg végigtúr, ha nem figyeli senki.

Alkalomadtán találkozhatunk ikeabarátabb fickókkal is, akik ténylegesen érdeklődnek a bútorok, csillárok, miegyebek formája, színei és árai iránt. Ezek a férfiak nemrég költöztek új lakásba, esetleg a közeljövőben fognak, emellett valószínűleg egyedülállók, tehát nem mindegy nekik, hogy a hölgyvendégek milyen benyomásokat szereznek az ajtón belül. Megtörténhet az is, hogy többen vannak, bár ez ritka. Valamelyik cimborájuknak nem akadt jobb dolga azon a délután (és szereti a rénszarvaskolbászt, lazackrémet vagy echte svéd áfonyaszörpöt), és vannak olyan jó barátok, hogy utóbbi nem molesztálja az előbbit, amikor az elgondolkozó tekintettel méreget két nagyjából hasonló széket. Én a magam részéről mindig célszerűbbnek tartottam valamelyik lányismerősömet elhívni egy ikeás kiruccanásra, főleg ha épp nincs szükségük semmire, csak miattam jönnek el, és így tényleg alig vesznek valamit. Kevésbé türelmetlenek, alkalomadtán segítenek a megfelelő kisvirágminta kiválasztásában (ha rá tudnak beszélni az egyszínű mintátlan helyett), és még hálásak is, mert az alternatíva, hogy valamelyik barátnőjükkel jöjjenek ide… Nos… Nővel IKEÁban vásárolni…

Azt hiszem mostanában nincs olyan romantikus, szép, szerelmes film, amelyben nem szerepelne legalább egy szupervicces jelenet erejéig, hogy milyen konfliktusokat, ellentéteket okozhat az ha a férfi és a nő együtt elindulnak vásárolni. Ezzel a  jelenséggel én vagy 10 éve találkoztam először – akkor még nem személyesen – egy régi kedvenc könyvemben, Mike Gayle: Mr. Commitment c. művében, ahol Duffy a komoly kapcsolat gondolatától rettegő főhős az IKEÁ-ban történő vásárásban látja a szabadság elvesztésének rémképét.

Akkoriban rettentő viccesnek, de persze abszolúte fikciónak tartottam a leírtakat. Aztán ahogy öregedtem (és persze egyre okosabb és szebb lettem) nekem is komolyabbá váltak a kapcsolataim, a járást felváltotta az együttélés és rá kellett, hogy jöjjek, Mike Gayle a valóságot írta meg.

Konkrétan volt olyan pasim, aki ha kiejtettem az IKEA szót a számon már megkérdezte, hogy most épp mi rosszat csinált, amivel így büntetem.

De mi is olyan félelmetes a bútoráruházakban?

Először is lássuk be, már egy sima ingvásárlás is konfliktusforrás lehet, már azáltal is, hogy a NŐ nőségéből fakadóan úgy érzi – bár ez gyakran nem igaz-  hogy sokkal jobban ért a divathoz és ez által övének kell lennie a döntésnek.
Ráadásul mi nők szeretünk vásárlás közben több üzletbe is benézni, felmérni az ottani árut, új ötleteket gyűjtünk. Evés közben jön meg az étvágy, vásárlás közben jön meg az ihlet, ugye. A sokkalta célirányosabban vásárló férfik számára viszont ez a csapongás is kifejezetten rémisztő/idegesítő lehet.

És akkor most képzeljük magunk elé a helyzetet, amikor nagy nehezen rávesszük életünk párját, hogy a hétvégi otthon döglés helyett jöjjön el velünk az IKEÁ-ba, mert nekünk feltétlenül kell egy új ágytakarót vennünk. Eleve a férfiaknál a sörözés versus bútorvásárlás kérdéskörben egyértelműen az első áll nyersére, de akkor most nézzük a jelenetet, mi történik amikor a Nő megérkezik a Férfival a bútoráruházba:

Odaérnek felmennek az emeletre és a Nő elkezd lelkesedni: “de jó az a csillár”, “próbáld ki szívem ezt az ülőgarnitúrát” , “nézd meg ezt a lámpát” egy ilyen tényleg kell otthonra” stb. stb. stb.

És hirtelen az ágytakaró vétel helyett már ott lebeg a Férfi szeme előtt, hogy mindjárt az egész lakás berendezése lecserélésre kerül.

Jó esetben a Nő saját lakásáé.

Rossz esetben a Férfié.

Még rosszabb esetben mindezt a Férfi pénzén.

Nem egyszerű higgyétek el, ráadásul mindez tetézve az IKEA-ban a kijelölt nyilak mentén engedelmes barikák módjára haladó párok látványával. Nem meglepő, hogy a menekülési ösztönt válltja ki sokakból.
Mit tegyünk tehát ha vásárolni támad kedvünk? A legjobb tipp, hogy hívjuk el egy barátnőnket. Ő biztos, hogy  élvezni fogja a boltról boltra mászkálást és ha elfáradtunk egy kávé mellett tárgyalhatjuk meg……mondjuk a jelenlegi világgazdasági helyzetet.
Ha azonban mindenképp a Férfivall szeretnénk vásárolni és nagyjából tudjuk, hogy mit akarunk venni (neki vagy magunknak) dolgozzunk előre: nézzünk körül és szűkítsük le a felkeresendő üzletek számát háromra, a vásárlásra szánt időt pedig maximalizáljuk másfél órában. És a végére mindenképp tervezzünk be egy olyan programot, amit igazán élvez a Férfi: legyen az mozi vagy ebéd vagy sörözés valahol.
Értékelni fogja higgyétek el!

Ja és ha valami okból az IKEÁ-ba kellene betérni szigorúan a menetiránnyal szemben haladjatok!

Ti mit gondoltok minderről? Van olyan Férfi aki szeret az IKEÁ-ban vásárolni?